2013. december 18., szerda

2. fejezet

Sziasztok!:) Meghoztam a második fejezetet, igaz, jól megvárakoztattalak titeket. Ne haragudjatok érte, kismillió dolgom akadt, például ezerrel szurkolni a srácoknak. Boldog vagyok, hogy kommenteltetek, pipáltatok, sőt még fel is iratkoztatok, sőt még hiányoltátok is az új részt, úgyhogy most itt is van végre, a szívem összes szeretetével.

xx, Vanda






Rápillantottam az órára, még csak fél öt volt. Ásítottam egyet, majd kimásztam az ágyból, azzal az indokkal, hogy úgysem tudnék már visszaaludni. Fáradtan vánszorogtam ki a konyhába, és nagy nehezen levadásztam a felső polcról a müzlit. Leültem, kiöntöttem, elkezdtem enni, majd rájöttem, hogy nem ártana egy kis tej is hozzá. Bebújtam a hűtőbe, hogy megkeressem a tejesdobozt, aztán nagy lendülettel felemelkedtem, és iszonyúan bevertem a fejem.

- Ezt nem hiszem el – morogtam, miközben újra visszahuppantam az asztal mellé. Ekkor ért a következő csapás. Nem tudom, hogy elbólintottam-e, vagy mi történt, de a tej a tál helyett a pizsamámon kötött ki. Meg az asztalon. Meg a kövön. Minden csupa tej volt. Jobbnak láttam, ha inkább elmegyek lezuhanyozni, felfrissülni, mert nem szerettem volna összedönteni az egész házat. A langyos víz tényleg kicsit helyrehozott, bár a tükörben továbbra is egy nyúzott arc, és a szemem alatt két hatalmas fekete karika látványa fogadott. Elszórakoztam egy darabig a fürdőszobában, meg a hálóban (ruhát kerestem), és mikor végre sikerült embert faragnom a romjaimból, csengettek. Döbbentem konstatáltam, hogy mennyire elszaladt az idő, aztán gyorsan felkaptam a lábamra egy fekete magas sarkút, és miután sikerült megkapaszkodnom, és nem orra esnem, kinyitottam az ajtót.

- Szia! – köszöntöttem a küszöbön álló Ya Ou-t.

- Szia! – hajolt felém, megcsókolt, majd végigfuttatta rajtam a tekintetét – Ú, de rosszul nézel ki – jelentette ki, viharvert külsőmre célozva.

- Köszönöm, neked is jó reggelt – sóhajtottam. Igen, ő sohasem fog megváltozni. – Mielőtt megkérdeznéd, csak rosszat álmodtam.

- Szegénykém, azt álmodtad, hogy Bence egy szál fecskében futkározik? – ölelt meg sajnálkozva, majd vigyorogva hozzátette – Nyugi, én már láttam is…

Elkerekedett szemekkel bámultam rá, aztán megráztam a fejem, és úgy döntöttem, hogy nem vagyok kíváncsi arra, hogy miért és hogyan. Intettem Ya Ou-nak, hogy jöjjön beljebb addig, amíg összeszedem a cuccaimat. Amikor visszaértem a szobából a táskámmal a kezemben, Ya Ou éppen a konyhát nézte erősen gondolkozva.

- Ezt itt meg tudnád magyarázni? – mutatott arra a pontra, ami még mindig tejben úszott.

- Ja, csak reggeliztem – nevettem el magam –Illetve reggelizni akartam, de nem jött össze.

- Értem. Vagy nem, de mindegy. Segítsek eltüntetni a nyomokat? – kérdezte.

- Ha megtennéd – mosolyogtam rá – Eddig elfelejtettem összetakarítani.

Gyorsan feltöröltük a tócsákat, aztán indultunk is. Már kiléptem a folyosóra, mikor Ya Ou utánam szólt.

- Te ebben akarsz jönni? – érdeklődött a cipőmet fixírozva.

- Igen – feleltem röviden és tömören.

- Nem biztos, hogy jó lenne – vakarta a fejét.

- Miért? Csak a városban sétálgatunk, nem?

- Ööö… hát… változott a terv – vigyorodott el – Gokartozni megyünk.

Körülbelül fél percig nagyokat pislogva emésztettem a hallottakat, aztán heves tiltakozásba kezdtem.

- Nem, nem, nem és nem! Még túl fiatal vagyok a halálhoz – magyaráztam, Ya Ou pedig elröhögte magát. Be kell, hogy valljam, nincs túl nagy érzékem a vezetéshez. Valahol ott bizonyosodtam meg erről száz százalékban, amikor már harmadszorra próbáltam jogosítványt szerezni, és belementem a piros lámpánál előttünk várakozó autóba, mert a fék helyett a gázra tapostam rá. Az oktató persze soha többé nem akar látni, és azt hiszem, meg tudom érteni.

- Nyugi, jó lesz – biztatott Ya Ou, és visszalöködött a lakásba, hogy vegyem át a lábbelim.

- Kinek az őrült ötlete volt ez? – hisztiztem, miközben belebújtam egy csinosabb, kényelmes sportcipőbe.

- Közös megegyezés. Sziki egyik ismerőse üzemeltet egy gokartpályát, ami nemrég nyitott ki, és kipróbálhatjuk egész olcsón – válaszolta.

- Nagyszerű – „lelkesedtem” a számat húzogatva, és elkezdtem magamban mormolni a Miatyánkot.

                                                                     *
 A kocsiban már várt ránk Fanni és Bence, elég unottnak tűntek.

- Mi tartott ennyi ideig? – kérdezte Fanni, én pedig beültem a legjobb barátnőm mellé, és szorosan megöleltem.

- Dumáltunk és takarítottunk – vontam meg a vállam.

- Most? Mit? – csodálkozott a mondat második felét megragadva.

- Tejet – válaszolta halál komoly fejet vágva Ya Ou, aki beindította az autót.

Fanni felvonta az egyik szemöldökét, és Bence is igen értelmesen nézett rám.

- Ismertek – legyintettem nevetve, majd mindenkiből kitört a röhögés – Egyszerűen ez történik, ha nem pihenem ki magam.

Útközben megálltunk, hogy felvegyük Szikit is, igaz, érte nem ment fel senki, Ya Ou nemes egyszerűséggel csak dudált párat, amolyan „vonszold már le azt a nagy hátsód” módon. Néhány perc múlva megláttunk egy nyúzott, végtagjait dobáló, kócos hajú srácot.

- Kegyetlen rossz éjszakám volt – panaszolta köszönés helyett, miután bevágódott mellém.

- Sorstárs – borultam a nyakába felvidulva attól, hogy nem csak én fogom zombiként tölteni a napot – Miért volt kegyetlen rossz éjszakád?

- Egymás után háromszor kikaptam a FIFA-ban – mondta olyan szomorú hangon, mintha legalább elütötték volna a macskáját.

- Komoly problémák – bólogattam gúnyosan. Az érett, 27 éves férfiak egy éjszakán keresztül FIFA-val játszanak, és így reagálnak, ha veszítenek.

- Neked mi bajod volt?

Erre a kérdésre elkomorultam, a tekintetem a visszapillantó tükörre tévedt, amelyben láttam, hogy Ya Ou engem néz. Zavartan tűrtem a fülem mögé egy hajtincset, és Fanni felé fordulva nagy nehezen kipréseltem a szavakat.

- Semmi érdekes.

Fanni gyanakodva méregetett, ő tudta, hogy nem mi, hanem ki miatt nem tudtam aludni már megint. Ránk nem jellemző csend állt be, mindenki megérezte a hangulatom.

Azért, mikor odaértünk a fedett csarnokhoz, fellelkesült a társaság, a regisztrációt követően Bence és Sziki azonnal a pályára rohant. Ya Ou viszont hátramaradt velem a folyosón, és a fejem mellett megtámaszkodott egy kézzel.

- Hé, mi történt az éjjel? – érdeklődött kedvesen – Látom, hogy gond van.

- Csak… - az agyam hevesen kattogott, sürgősen ki kellett találnom valamit, hiszen azt mégsem mondhattam, hogy a volt barátom miatt sírtam – csak eszembe jutott, hogy mennyire kevés esély van arra, hogy megnyithatom a galériát.

- Ugyan már, csak erről van szó? – mosolyodott el – Tehetséges fotós vagy, összejön az, csak ne add fel ilyen hamar.

Megsimogatta az arcom, aztán megcsókolt.

- Gyere, ne maradjunk ki a jóból – fogta meg a kezem.

- Ellophatom? - hallottunk meg egy hangot mögülünk, és csak ekkor döbbentem rá, hogy Fanni is itt volt velünk. Miután felé fordultam, a szemembe nézett – Elkísérnél a mosdóba?

- Persze – köhintettem, mert sejtettem, mi fog következni.

10 megjegyzés:

  1. Nagyoon joó leett *-* siess a kövivel! :-D :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekszem:D Azért még várok néhány kommentre és pipára, majd csak utána:)

      Törlés
  2. rohadt jóóó siess pls!!! <33:)

    VálaszTörlés
  3. Imádoom*.* Annyira jó az egész sztori:)) Gyorsan kövit pls!!<3

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jóóóó <3 kövit hamar <3

    VálaszTörlés
  5. Mikor lesz új rész?*o*

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm a kedves szavakat! Hamarosan hozom az új rész, ha minden jól alakul, már holnap fent lesz! :)

    VálaszTörlés
  7. Na, ez egyre jobb lesz... :D Gyorsan kövit!!! És bocsánat, hogy csak most kommentelek, de elég zsúfoltak a napjaim, de azért itt vagyok ám! :D Csak így tovább ;)

    VálaszTörlés