3. fejezet

My little sweethearts! Nagyon szégyellem magam, hogy csak most hozom a régebbre ígért részt, de kérlek, ne haragudjatok rám, el vagyok havazva. Ez csak egy átkötő fejezet most, de remélem ennek ellenére elnyeri a tetszéseteket. Egyébként imádlak titeket, kaptam 3 pipát, sok kommentet, már van 3 feliratkozóm... lehet, hogy ez másoknak semmiség, de nekem nagyon sokat jelent. Köszönöm szépen! Azért, ha nem baj, kötnék veletek egy alkut, 5 pipa és 5 komment után fogom hozni a következő részt. erre azért van szükség, mert fontos tudnom a véleményeteket, és meg kell győződnöm arról, hogy tényleg érdekel legalább pár embert a blog, érdemes folytatnom. Ennyit szerettem volna, jó olvasást!
U.i.: remélem kellemesen teltek az ünnepek nektek is, töltsétek hasznosan a szünet hátralévő részét! :)

xx,
Vanda

- Mikor fogod már végre elfelejteni? – csapta be mögöttünk a mosdó ajtaját Fanni. Már éppen kinyitottam a számat, hogy mondjak valamit, de a szőkeség közbevágott. – Nem, ne is próbáld tagadni. Tudom, hogy hazudtál Ya Ou-nak, ő jelenleg nem lát a szerelemtől, és naivan mindent elhisz neked, de engem nem csapsz be. Annak, hogy nem aludtál, köze van Olihoz, ugye?

Komolyan úgy éreztem magam, mintha egy vallatáson lennék. A hideg csempének dőltem, és lecsúsztam a padlóra. Egy darabig ott gubbasztottam csendben, majd a barátnőm pillantását kerülve megszólaltam:

- Nem tehetek róla…

- De, nagyon is tehetsz róla – fonta össze a karjait a teste előtt – ezer meg ezer lehetőséget kaptál már, hogy új életet kezdj nélküle, de te kapaszkodsz a múltba, ahelyett, hogy lezárnád. Nem akarod elengedni, pedig már két éved volt rá. Ott van melletted az a pasi, aki után a fél város nyáladzik. Te viszont nem vele foglalkozol…

- De igen, vele foglalkozom! – most rajtam volt a sor, hogy félbeszakítsam – Én tényleg őt szeretem, csak egyszerűen azok az álmok… nem vagyok képes szabadulni tőlük. Mindig az eszembe juttatják, hogy mi történt.

Nagyot nyeltem, Fanni pedig odakuporodott mellém. Sokat meséltem neki az álmaimról, melyek rendszerint arról szóltak, hogy Olival vagyok az egyik percben, a másikban pedig már egyedül maradok. Viszont néha csak ismét átéltem valamit, amit vele csináltunk régen, rengeteg fontos esemény, jelentős pillanat tért vissza álmaimban.

- Az a baj, hogy nem csak álmodni szoktál róla, hanem beszélni is, teljesen spontán. Illetve, ha meglátsz valamit, ami rá emlékeztet, akkor is felhozod, vagy bánatos szemekkel bámulsz magad elé – igen, és amikor ez a témánk, mindig a szokásos forgatókönyv szerint zajlik a csevegés, vagy inkább veszekedés. A már-már nővéremnek számító barátnőm a fejemhez vágja, hogy számára érthetetlen, miért nem tudok ennyi idő elteltével továbblépni, én tagadom a vádakat, és hajthatatlanul állítom, hogy Ya Ou az én hercegem, akiért bármit megtennék.

Megoldást sosem találunk a problémámra, nem jutunk egyről a kettőre, mert a saját igazunkat hangoztatjuk.

- Eddig sajnáltalak, most viszont már elég volt – pattant fel hirtelen – Jelenleg ott tartunk, hogy magadat győzködöd, és a barátodat hülyíted. Legalább mondanád a szemébe, hogy nem vagy belé szerelmes! – egy rövid hatásszünet után kisétált a helyiségből, de még visszalépett egy másodpercre.

- Annyit megérdemel, hogy tisztességesen véget vess a kapcsolatotoknak, és ne akkor dobd el, amikor már újra valaki más karjaiban vagy.

Amint egyedül maradtam, a csaphoz támolyogtam, kellett egy kis hideg víz az arcomnak. Talán túl nagy hévvel locsoltam magamra a nedűt, mert a számba is jutott belőle valamennyi, emiatt prüszkölve, összehúzott szemöldökkel bámultam a tükörképemet. Fanni mégis mire célzott az utolsó mondattal? Eszem ágában sem volt megcsalni Ya Ou-t, vagy ilyesmi.

                                                                    *

Nem nagy kedvvel, de lementem a csarnokba, aminek már a látványától is szédültem. Társaim csak rám vártak, Ya Ou felém fordulva, vigyorogva lóbált egy bukósisakot. Mikor megpillantottam, egy gombóc keletkezett a torkomban. Elszégyelltem magam, és rögtön rájöttem, hogy a barátnőm szavai jogosak voltak. Hogy őszinte legyek, fájt az igazság. Szerettem Ya Ou-t, sokat köszönhettem neki, hiszen mellettem volt a legnehezebb időszakomban, felrángatott a padlóról, de amit éreztem iránta, nem volt több egy különösen szoros barátságnál. Akármennyire is örültem volna neki, ha több is kialakul közöttünk, nem érkezett meg a hőn áhított szikra, és ezen képtelen voltam változtatni. A szívemet elrabolta egy szöszke srác, és magával vitte valahova, talán jó messzire. Nála volt, nem tudtam másnak adni. Hiába okozott nekem csalódást, bánatot és szenvedést, nem múltak el a felé táplált érzelmeim. Lehet, hogy ez csupán az első nagy szerelem varázsa, de továbbra is kitartóan lobogott bennem az elolthatatlan tűz, és nem küzdhettem ellene.

Elmerültem a gondolataimban, ezért nem vettem észre, hogy a fekete hajú fiú közvetlenül elém állt.

- Min agyalsz annyira?  - érdeklődött mosolyogva.

- Én? – zökkentem ki a merengésemből – Semmin, csak elbambultam – motyogtam a földet pásztázva.

- Akkor ideje felébredni – az állam alá tette a kezét, és felemelte a fejem, így kénytelen voltam belenézni csokoládébarna íriszeibe. Attól a szelíd, mit sem sejtő tekintettől csak még rosszabbul lettem. Milyen szép is az élet…

Óvatosan felcsatolta rám a bukót, és intett egy fura, lapos, ijesztő, négykerekű szörny felé.

- Az ott a gokartod, nagyon magányos és szeretne egy sofőrt.

- Ez itt a barátnőd, nem magányos, és nem szeretne gokartot – kontráztam teljesen lesápadt arccal.

- Nincs ellenkezés – húzott maga után, majd beültetett a járműbe. – Ügyes legyél!

- Persze, az leszek – bólogattam nem túl határozottan – Attól még, hogy nem járok templomba, kerülhetek a Mennybe, vagy a pokol vár rám? – kérdeztem félve.

A srác csak kiröhögött, és otthagyott. Én szemügyre vettem a járgányomat, közben fél füllel hallgattam, amit a pálya vezetője, Dávid mondott erről a sportról. Elvileg minden könnyű és egyszerű, az autóban nincs sebességváltó, teljesen automata, csak két pedál van, jobb oldalon a gáz, bal oldalon a fék. Nagy levegőt vettem, és bár a gondolataim még a kavargó érzéseim, meg a Fannival folytatott beszélgetésem körül jártak, igyekeztem kizárni mindent, összeszedtem a figyelmemet. Először tettünk egy-két próbakört, és mivel számomra nagyon furcsa volt maga a vezetés, meg a gokart is, ezért csigákat megszégyenítő lassúsággal haladtam, a többiek viszont már most rákapcsoltak. Szinte láttam lelki szemeim előtt, ahogy vihognak rajtam a sisakjuk alatt. Mikor végeztünk a „bemelegítéssel”, beálltunk egy rendezett sorba, versenyre készen. Dávid fellibbentette az elmaradhatatlan kockás zászlót, majd a megfelelő jelre minden motor felbőgött körülöttem. Csak annyit észleltem, hogy mindenki elszab mellőlem, én meg beragadok, és egy centit sem megyek előre. Már megijedtem, hogy ilyen hamar sikerült elrontanom a járművet, de aztán rádöbbentem, hogy ismét elkövettem azt a hibát, hogy összekevertem a pedálokat. Mihelyst megtaláltam a gázt, követtem a barátaimat. Nem tudtam nem nevetni a stílusomon, amit talán a „Vigyázzatok, jövök 10 km/h-val!” mondattal lehetett leírni. A kezdeti szerencsétlenkedésem után egész jól belejöttem, vagy húsz kör után meg is szoktam a gokartot, és elkezdtem élvezni. Örültem annak, hogy végre lépést tudok tartani az ellenfeleimmel, sőt, az egyik összecsapás során az élen száguldottam. Sziki azonban vészesen közeledett mögöttem, fokozatosan ledolgozta a hátrányát, és már éppen el akart húzni mellettem, de én nem hagytam. „Ebből nem eszel!” – gondoltam önelégülten. Tövig nyomtam a gázt, és már azt hittem, hogy sikerült a tervem, mert leráztam Szikit, de nem, tévedtem. Kicsit sok kakaót adtam rá, úgyhogy a kanyarban elszálltam, nekiütköztem a gumifalnak, és felborultam. Mire feleszméltem, már mindenki körém gyűlt, és segítettek kikászálódni a jármű alól.

- Jól vagy? – kérdezte aggódva Ya Ou, miután lefejtette rólam a bukósisakot. A többiek arcán is az aggodalmat, ijedtséget véltem felfedezni.

- Ja, megvagyok – nyöszörögtem a sajgó hátamat tapogatva, majd a szép repülésem miatt büszkén elvigyorodtam – Ugye valakinél volt kamera?

Mindenki megkönnyebbülten felnevetett.